2014. július 13., vasárnap

D. Lucy 1.

Mióta ismerem Vik blogját, azóta megszerettem a Defa Lucy babákat, és mostanában jutottam el odáig, hogy egy kis csapatot vásároljak belőlük.
Elsőként ezt a Lucy-t vettem meg.
Az ő arctípusa újabb fajta már, és nekem jobban is tetszik, mint a régebbi, pedig abból is volt pont ugyanez, aminek ilyen színű a haja és ebben a ruhában van. Akkor ott a boltban azon gondolkodtam, hogy megvegyem-e ezt a régebbit is, és akkor lehetnének testvérek, de végül csak az újabb mellett döntöttem, mert akkor még nem volt tapasztalatom velük, és nem tudtam érdemes lesz-e még venni belőlük. Egyébként elsőként a hajszín dominált nálam, és az övé volt a leginkább vöröses.
Szóval, tisztában voltam vele, hogy nem egy Mattel minőséget kapok, viszont mégis kellemesen csalódtam a termékben. Eleve tetszett, hogy a csomagban volt néhány kiegészítő, amik nagyon hasznos kellékei a babának és ezáltal egy-egy jelenetnek, és emellett mégsem volt borsós ára...
Aztán jobban megnézve a babát és kibontva a haját rájöttem, hogy nagyon szép. Nézzétek ezt a hajzuhatagot!!!
Pedig nincs sűrűn varrva a haja, mégis ennyi bőven elég neki. Nem szeretem meztelenül mutogatni a babákat, de őt bemutatom így, azért, hogy látni lehessen milyen típusú teste van.
A lába térben pattintós, tehát hajlik. Ami pedig a legnagyobb meglepetés volt, az a ruhája záródásának a megoldása. Tudjátok Ti is, hogy a barbie-k ruháján a tépőzár speciális vékony, amit boltban nem kapsz meg, mert a kapható legvékonyabb verzió is vastag ezekhez a ruhákhoz, és ha ilyet varrunk fel, akkor igencsak kiálló záródást kapunk, ami jó csúnya. Viszont a kínaiak kiküszöbölték ezt egy igen egyszerű megoldással, és ami szerintem forradalmian csúcs, íme a vastag tépőzár helyes használata:
Nem a ruhára varrták a tépőzár alsó részét, hanem csak szabadon a ruha szélére. Ettől szép laposan záródik a ruha, ráadásul, a szabásminta is annyival másabb, hogy mindkét fele a hátuljának egyforma, nincs ráhagyás a tépőzár miatt. Hát, én imádom ezt!! Persze, lehet, hogy sokatoknak ez nem lesz újdonság, nekem az volt, és most már könnyedebben fogok tudni ruhákat varrni, aminek nagyon örülök.
Tegnap szintén voltam babavadászaton, és mivel nemrégiben elkezdtem írni egy történetet Lucy-éknek, így már tudtam is, hogy melyik csomag babákra lesz szükségem.
Így kellett egy újabb Kevin:
A csomagjában szükséges hasznos apróságok vannak: telefon, fényképezőgép, kézi kamera, laptop, távcső, napszemüveg, és két szett ruha. Egyébként ez a Kevin többféle ruhával kapható, nekem ebben a fehér cuccban tetszett, és mert ing van még a csomagban. Kevin-nek is pattintós a térde, bár ez éppenhogy működik csak. Hát, nem túl jó minőségű pasi, és ha esetleg vesztek ilyet, kicsit rázzátok meg őt a dobozban, mert lehet, hogy nyeklik a feje. Ettől függetlenül én már csak a ruhák miatt is megvettem volna, bár még nem próbáltam rá se Mattel, se Simba fiúkra.
Aztán itt egy csomag család. Ők a régebbi arcú Lucy és Kevin.
Ez a Kevin fashionista testű. Van még egy kislány baba és egy újszülött kislány is a dobozban.

Ez a Lucy terhes baba, a hasában nincs pici, gondolom a mellékelt újszülött való bele, csak nem akartam kivenni a pólyából. Ez a család is különböző ruhákban kapható, és Lucy hajszíne is kétféle, vagy ez a mézszőke, vagy platinaszőke, és a kislány hajszíne és frizurája is változó.
Kapható újabb típusú Lucy és Kevin család is, őket nem vettem meg, de mutatok egy képet, ők azok:
 Ők is kétféle ruhában biztosan kaphatók. Ebben a csomagban, szerintem van egy kisfiú baba is, mivel nadrágban van, és mert rövid a haja. Viszont, ilyen babát lehet kapni cicás csomagban is, és én takarékosságból ezt vettem meg.
Csakhogy ahhoz képest, hogy nadrágban és rövid hajjal készítették, a szeme és a szája ugyanolyan festésű, mint a kislány babáké. Mindenesetre bárhogyan is, de az én történetemben ő fiú lesz.
Itt látható a festés "fiún" és lányon:

A történetet később indítom, mert még szeretnék egy-két Lucy babát ezekhez. Jó lenne egy, aki a barátnő szerepében lenne, és lehet, hogy egy lánytestvér is kéne, amint ők is meglesznek, jöhet a sztori, ha Ti is szeretnétek.



10 megjegyzés:

  1. Nahát le a kalapom, ahhoz képest, hogy kínai, meglehetősen szépek, nekem főleg a pasi jön be :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez szerintem is így van! Én a ruháikra figyeltem fel, hogy elég csinosak, és emiatt meg tudnám venni a legtöbbjüket. :-)

      Törlés
  2. Nagyon várom velük a sztorit! Cuki, barátságos babák! Megkérdezhetem mennyibe kerülnek? Tetszik a kiegészítőjük! Szívesen olvasgatnám a bemutatásukat, hogy kik is lesznek ők a sztoriban. El tudnám képzelni, hogy a vörös hajú Steffi család szomszédságában laknak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vöröses hajú Lucy 1450.- volt, az utazós Kevin 2990.-, a család 4450.-, a "kisfiú" a cicákkal 1575.-. A Régió játékboltokban kapni őket, webáruházuk is van, bár szerintem, babát jobb élőben megvenni. Azt gondolom, hogy ennyi pénzért, ennyi babát vásárolni megéri. :-)
      Hát, őszintén szólva már én is nagyon szeretném bemutatni őket, de meg is akarom várni, míg meglesz a teljes létszám, így még kell szereznem egy-két babát melléjük.
      Addig viszont jön még Polly legközelebb a frissen készült házával, még bútorok nélkül, és még egy másik csapat baba, amiket nem biztos, hogy szeretni fogtok, mert sokan nem szeretik őket, én is így voltam kezdetben velük, aztán mégis szerelem lett belőle. De még egy kis időre titokban tartom kik is ők, mert úgy tervezem őket bemutatni, hogy kedved csináljak hozzájuk, ehhez pedig készítenem kell nekik is egy házikót és kertet... :-) Szóval, sok minden lesz még... :-)

      Törlés
    2. Nyugi, imádni fogjuk!
      Én tudom miről van szó. hi-hi
      :)

      Törlés
    3. Köszi, Drága vagy, jólesik a támogatásod!! :-)

      Törlés
  3. Boróka, nem akarlak elkeseríteni, de sajna a legkeskenyebb tépőzár, amit nálunk fel lehet lelni sem alkalmas a kivarrásra. A vágott rész egyszerűen lerongyolódik a használat során. A babagyűjtő talira hozatok be babaruhára való tépőzárat, hogy aki szeretne, az vihessen kipróbálásra. Nekem ez a kivarrt rész nem jött be sajna :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, minden lehet, én még nem próbáltam, de most már tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy működik-e és hogy hogyan működik, úgyhogy szánok majd időt ilyen varrásra. Ha nekem sem lesz jó, akkor marad a patent. :-)

      Törlés
    2. Most megnéztem újra a gyári ruhán lévő tépőzárat, és nekem abszolút tartósnak tűnik, nem úgy néz ki, hogy valaha is lerongyolódna a kivarrt rész. Az más kérdés, hogy a tépőzárak amúgy is tönkre mennek egy idő után a sok használattól, ez mindig így van, de ilyen kicsi darabokat könnyű kicserélni, szerintem semmiből sem áll. Én kíváncsiságból is fogok így ruhát varrni a hagyományos tépőzárral, aztán meglátom jó-e ez nekem, de egyetértek veled szerintem is mindenki próbálja ki kedvére, akit érdekel ez a megoldás. :-)

      Törlés
    3. Én is agyaltam ezen, lehet, hogy direkt olyan tépőzárat csinálnak, ami nem rongyolódik. Ez esetben szereznem kell egy kilométernyit belőle :D

      Törlés