2017. március 28., kedd

Belle-em

Igen, tudom, legutóbb azt ígértem, hogy Hamuval jövök, de most közbejött Belle, és akkor inkább ő kerül sorra. Két verzió volt a polcon, az alap sárga ruhás, és ez a fehér. Őt nem a film miatt vettem meg, mert az nem igazán érdekel, csak szimplán azért, mert ezek a babák gyönyörűek. Azt sem bánnám, ha nem kötődnének semmilyen mesekarakterhez sem, hanem csak mindenféle színverzióban lehetne kapni. És nem volna rossz fiúban sem!
Ami a kétféleséget illeti nagyjából mindegy is lett volna melyiket hozom haza, viszont végül az arc volt az, ami miatt mellette döntöttem. Jó alaposan átvizsgáltam minden (nem volt sok) példány szemét, száját, bőrét, és őt találtam a legjobbnak. Őszintén szólva, alig vártam, hogy kibonthassam, hogy jobban megvizsgálhassam.
Kicsomagolás után derült ki, hogy ő jóval nehezebb, mint a már bemutatott Hamu és Arany. Egész egyszerűen Belle teste és lába kemény műanyag, és a fején is finoman látszik, hogy minőségibb az anyag. Ennek csak részben örültem, mert én szeretem, ha valami olyan, mint amit eddig megszoktam, viszont tetszik is, hogy jobb.
Cipője gyöngyház fehér.
Haja hátul kontyba fogva, és az egészet egy hajháló tartja.
Már vásárlás előtt is érdekelt, vajon milyen hosszú a haja, csak reméltem, hogy akkora, mint kell legyen, így öröm volt, mikor leengedtem tincseit.
Itt még hátra van fogatva elölről. Ilyen volt hátul.
Végül az utolsó hajgumitól is megszabadítottam, és ilyen a haja teljesen kiengedve.
Alig várom, hogy legyen időm jobban foglalkozni vele, és neki is varrni, kialakítani a neki szánt karaktert.
Így már hárman vannak a nagylányok, kíváncsi vagyok mit hoz a jövő, lesznek-e majd még többen, én nagyon szeretném. :-)


6 megjegyzés:

  1. Gyönyörű baba. Főleg kibontott hajjal :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép! Gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
  3. Ezzel a babával én pont ma találkoztam, tetszik az üvegszeme és most hogy mutatod a leengedett haját még szép is. Én most egyenlőre Belle felnőtt és új megjelenésén gondolkozom. Legyen - ne legyen. Hasonlít a színésznőre és mégsem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, őszintén szólva a színésznőről készített Belle babák nekem nem tetszenek. Abszolút nem mondanám őket szépnek, és ez nem is volna baj alapjában, ha valójában nem egy "Szépség"-ről volna szó. Legalább tényleg annyira lennének szépek, mint a színésznő, bár engem ő sem fog meg, mert én az eredeti Disney rajzfilmbeli Belle-t tartom az igazinak, és szerintem ég és föld a kettő. De hát, kinek-mi tetszik. :-)

      Törlés