2018. február 23., péntek

Aranyhaj

Visszatérve a múltkori vásárlásomhoz, mikor is a barna fiúkat vettem, mellettük még erre az Aranyhajra is beruháztam, mondván, hogy jó fotókat lehet majd vele készíteni (bár mostanában nálam minden kép kissé homályos, de majd lecserélem egyszer a fényképezőm).
Igazából a csajszi természetes szépségére gondoltam,  a vidékies megjelenésére.
A doboz felbontása után egy dolog tűnt fel azonnal, mégpedig, hogy ennek a lánynak nincsen cipője...
Ha jól tudom kéne, hogy legyen, de hát mit lehet tenni, még mindig jobb, mintha lába nem volna.
Az már biztos, hogy annyit nem ér a baba, mint amennyiért vettem, és mivel akciósan egyik áruházban sem volt éppen (csak a többiek), így egy kicsit bánom a dolgot, hogy beruháztam rá, hiszen nem lett volna annyira lényeges. De ha már így döntöttem, akkor fogom használni is, mert megválni meg nem tudnék tőle.
Reméltem, hogy a haja puhább, és jobban formálhatóbb, de hiába hosszú, túl sokra nem megyek vele.

De leszámítva minden apró gondot, nekiláttam elszórakozni vele.
Az egyik kedvenc játékom, hogy monitor előtt fotózom a babákat. Keresek valami szép hátteret, és már kész is a kép... Persze, nem tökéletes, mert a fények másképp esnek, mintha valódi háttér volna, meg amit már említettem új gép kéne... de azért jó móka! :-) Akinek van kedve és lehetősége próbálja ki!


4 megjegyzés:

  1. Ha ez vigasztal, nem biztos, hogy kell legyen cipője. A mesében legalábbis szinte állandóan mezítláb van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-D Akkor ez vigasztal!!! ;-) De tulajdonképpen mindegy, mert így is úgy is kéne neki cipőket gyártani.

      Törlés
  2. Hello :-). She looks lovely in the other outfit as well! The pictures in nature are really beautiful :-).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello! :-) Thank you very much!!! ;-)

      Törlés