2018. március 16., péntek

Mira naplója újratöltve lesz

Fricskamacska jelezte felém, hogy hiányolja a Mira naplóját a blogomról, úgyhogy úgy döntöttem, hogy visszatöltöm, hátha más is örülne még neki.
Azért vettem le anno, mert nem voltam vele teljesen elégedett, valahogy szövegileg lehetett volna jobb is, még tartalmilag is, és nem mindig esett jól fotózni azt a sztorit. Persze vannak szép emlékeim, például az igazán jól sikerült Tündis jelenet:
Ez nekem is az egyik kedvencem. Vagy Anton közeledése Mirához:
Viszont, úgy döntöttem, hogy a szöveget egy kicsit átfogalmazom, szóval, a Mira naplója egy általam is elfogadható verzióban fog újra felkerülni. A sztori ugyanaz marad természetesen.
Aztán ugye volt a második évad, aminek az volt a címe, hogy "Ádám és Éva a Paradicsomban", nem tudom emlékeztek-e rá...
Nem tudom, hogy ezt felrakom-e. Tulajdonképpen Ti döntitek el! Kérlek, írjátok meg kommentbe, hogy érdekel-e Titeket újra vagy egyáltalán még?
Folytatása nem lesz, mert ezeknek a babáimnak a java már nincs meg, tulajdonképpen csak Anton, Lambert és Graciela van meg a szereplők közül. Viszont, tervezek már egy ideje egy újabb barbie-s sztorit, amiben a két srác újra főszerepet kap, és ugyanezeken a neveken játszanak majd, de nem lesz köze ezekhez az előző történetekhez. Más helyszínen is fog játszódni, azaz Fenyveskövesben, ami a csoporttérképen is rajta van.
Jelenleg készülnek a házak hozzá, mivel ez egy erdei lakóparkban fog játszódni.
Na, de erről majd akkor, ha aktuálisabb lesz. :-)

2017. június 12., hétfő

Steffi ház

Ezen ügyködöm már néhány hónapja. Egyelőre csak itt tartok vele.
Eredetileg úgy volt, hogy Lagoona háza lesz a tengerparton, de mivel mostanában nem igazán rajongok a monsterekért, így kapóra jött, hogy Steffi megihletett. (A padló csak átmeneti, bár még nem tudom milyen lesz!)
Nemcsak ez a két fal van, hanem még mellettük egy-egy, azaz összesen 8 fal, ha a hátsókat is belevesszük. Meg nem tudom mondani hány darab papír rudat tekertem fel hozzá, de igen sokat. Ehhez használt papírt használtam fel, ami azt jelenti, hogy ez egyik oldalukra már volt nyomtatva szöveg. Az ajtók kivételek, látszik is rajtuk, hogy sokkal fehérebb papírból vannak. Még kell rájuk kilincs.

Ami Steffi-t illeti... igen, tudom, hogy sokan nem szeretik ezt a fajta babát különböző okokból, nekem még nem volt bajom velük, nem hullott ki a hajuk, nem volt durván elnyomtatva a szemük, mint a Mattelnél, és különösebben nem érdekel, hogy ízületes-e vagy nem. Ez a húzott szemű Steffi a szuper modell volt, a teste is karcsúbb a hagyományosnál. Mondjuk az tény, hogy a hajuk vége hamar sprőddé válik, de legalább a baba könnyen pótolható egy másikkal, mert nincs bolt, ahol ne lehetne kapni. Ezt a modell fajtát már nem árulják (legnagyobb sajnálatomra), de legalább én anno beszereztem belőle 3-at.

A félkész hálószoba.
Fúh, még annyi minden hiányzik ebből a házikóból, és annyi ötletem volna bele, hogy nem is tudom mikor leszek kész! Persze, szeretnék velük sztorizni, ez egy sokgyerekes család lesz.