2016. március 8., kedd

A látszaton túl - 9. rész

Később.
- Olyan jó lenne, ha itt tudnál maradni pár napot! - ábrándozott Belinda Marának.
- Ah, Sandro biztos kitérne a hitéből. - válaszolta Mara.
- Azt majd meglátjuk! - mosolygott Bel. - Megbeszélem Robbal a dolgot, hátha el tudja intézni.
Délután, mikor Roberto és Sandro hazaérkezett, Belinda félrehívta és megkérte, hogy beszéljen az öccsével Mara miatt.
Rob a kertbe ment Sandro után.
- Látom, még itt van a vendégünk! - szólt a bátyjához.
- Pont róla szeretnék veled beszélni.
- Mit akarsz?
- Megkérdezni, hogy maradhatna-e velünk pár napot?
Sandro elgondolkodott, majd nagyot sóhajtott.
- Tényleg, csak akkor, ha nem gond! - folytatta Rob.
- Miért is lenne? Maradjon. De rám ne számítsatok!

Este. Sandro feltűnően elkülönült a társaságtól, elvonult magával, míg a többiek vígan beszélgettek. Még a vacsoránál sem ült közéjük. Aztán Rob és Belinda is lassan elköszönt a lefekvéshez. Mara felajánlotta, hogy rendbe rakja a konyhát, Lilien pedig felment Belindáékkal, hogy előkészítse nővérének a szobát. A folyosón Sandroba botlott, aki szó nélkül ment volna el mellette.
- Köszönöm! - szólt Lili.
- Mit? - fordult meg Sandro.
- Hogy annak ellenére, hogy nem kedvelsz, engeded, hogy a nővérem is itt maradhasson, aki számodra csak egy idegen.
- Hát, persze. - jelentette ki félvállról, majd otthagyta a lányt.
~ Fúh... Irtó rossz kedve van. - gondolta magában Lili. ~ Szép kis nyűgöt hoztam a nyakára, még ha nem is én akartam. Nem fogom csodálni, ha holnaptól az utcán találom magamat.
Ezzel bement a vendégszobába, hogy az ágyneműt lecserélje, de közben is csak a férfi járt a fejében.
~ Ez kellemetlen. Hogyan tudnék javítani a helyzeten? Valahogyan ki kéne engesztelnem őt. Amint végzek itt, megkeresem és beszélek vele...

7 megjegyzés:

  1. De szuper! Imádom ezt a sztorit! Olyan hintát én is akarok! Egy nagyot magamnak és egyet a babáknak. Nagyon jól néz ki! Ügyesen megalkottad! Szívesen olvasnék róla, hogy hogyan készült!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Baba! :-) Hát, a helyzet az, hogy a hintát kissé bonyolult megcsinálni, ezért nem is én készítettem, hanem a párom, akinek asztalos a szakmája. Mogyoróvesszőből van, hurkapálca darabkákkal rögzítve, meg némi ragasztóval. Lakkozva is van, hogy időtállóbb legyen. Eladásra készítettünk már párat, és van belőle most egy, ha esetleg érdekel, akkor megboltolhatjuk. Természetesen, nem akarom rád erőltetni, csak említettem, ha esetleg ilyen lehetőség is érdekelne. :-)

      Törlés
    2. Köszönöm az ajánlatot! Először megpróbálkozom hasonlóval, van egy tervem nyárra, szeretnék egy házat, fűzfavesszőből. Oda terveznék hasonlót. Ha nem sikerül, akkor visszatérünk rá, mert nagyon tetszik!

      Törlés
    3. Rendben! :-) Ez a fűzfavessző ház nagyon jól hangzik!!! Biztos sikerül majd a hintád is, annyi az egész, hogy a gallyakat át kell fúrni és egymáshoz illeszteni. :-)

      Törlés
  2. A hinta is nagyon jó, meg az egész lakás, oda vagyok érte. :)
    Mikor érkezik a folytatás??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, igazán köszi! Valóban folytatni kéne már, megpróbálom magam összeszedni a jövő héten és elkészíteni a következő részt! ;-)

      Törlés
    2. Jajj, az nagyon jó lesz :)

      Sokszor jönnek az ötletek, hogy mit lehetne megcsinálni, de van, hogy ki is megy a fejemből, mert épp akkor nem írom le, aztán később újra eszembe jut, ha meglátom azt, ami megihletett. Ilyen egy próbababás szett, amihez anyagok is tartoznak, ami pontosan tökéletes kiegészítője a lehetnék varrónő barbie babához és egy történethez. Lassan eltelik egy év azóta, hogy a szettet megvettem.

      Ha kifognék egy aranyhalat biztosan időt kérnék tőle. :)

      Törlés