2019. május 31., péntek

Mása másképp

Mivel imádom Mását, muszáj volt vele is kezdenem valamit. Aki ismer, tavaly láthatta privátban nálam a készülő házáról a képeket, itt most pedig az áthajazottakat mutatom meg, illetve, néhány egyszerű kiegészítőt.
Mása kockás ruciban. Ez már az én varrásom. A többi ruha is ugyanerre az egyszerű szabásmintára készült. Egyelőre.
Ezt a sapkát eredetileg Cerise Hood-ra kötöttem, de mivel ő már nincs, így Mása örökölte.
Ilyen tatyók készültek. Lehet, némelyiket még majd díszítem.
Az áthajazásnál leginkább Sparkle Girlz lányok haját tettem át, illetve, akadt némi paróka maradékom is. Parókákat is csak áthajazásra veszek... Most, hogy így belegondolok, érdekes, hogy még egyet se próbáltam fel. Mindegy, már nem is fogom, mert szét vannak szedve. Ez a lila haj Glimma Girlz-é volt. Így lehet, hogy Lilla lesz a neve a lánynak, de majd még gondolkodom rajta.
Sapija is lett, bár még nem feltétlenül az övé, ezt majd idővel kitalálom kinek mije lesz. A hajukat mindenesetre valamivel le kellett lapítanom, mert egyelőre félek a forró vizes mártogatástól, mert a Simba babák feje keményebb anyagú, mint a Mattel-é, és volt, hogy Evi Love-ot merítettem vízbe, és kissé megfakult a bőre. Vagy nem is tudom mihez hasonlítsam. Mondjuk, a sapka amúgy is kell, és emellett cukik is benne.
Némelyiknek olyan a haja, mintha jobb oldalon rövidebb lenne, pedig nem az, csak valamiért arra kunkorodnak. :-)
A vörös hajú lánynál kellene leginkább a forró vizes fodrászkodás, hiába van legumizva, sapkában, mégis idővel újra eláll. (Sparkle haj). Az ő neve: Manna.
Amúgy az ő kékfestő rucija fenyőzöld színű, csak nem jön vissza a képről a szín.
Barna lányka pirosban. Őt Gerlének neveztem el. (Sparkle haj).

Fekete hajú. Holló Zora. Neki a bal szemöldökénél gyárilag volt egy látható karcolat, így kapott oda egy fekete virág tetkót. Ezt persze elfelejtettem közelebbről lefotózni. Az ő haja már parókából van, így sokkal kezelhetetlenebb is, mert merevebb a szálak vastagsága miatt.

Kék hajú (Glimma). Még nincs neve.


Mása zsákvászon kalapban. Egy egyszerű kör alap, összehúzva fonallal.

És végezetül fiúk is készültek. Ricsi és Kende. De lesznek még rajtuk kívül.
Ha pedig már szalmakalap, akkor a két hamvas lány is beállt fotózkodni.

Ami pedig a házikót illeti, ott még nincs újdonság, de fogok rajta dolgozni.


10 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes vagy! Nekem tetszenek a hajak is és a ruhák is. Várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jók lettek a rucik meg a hajak is!
    Néhány tipp a hajformázáshoz: a lapításhoz megpróbálhatod a hajszárítót is, illetve van, aki hajvasalót használ. De ha egyiket sem akarod, én úgy szoktam, hogy vékony nejlon uzsonnás zacskóba rakom a baba fejét, (persze úgy, hogy előzőleg a haját rögzítettem pl. gumiszalaggal, vagy ha göndört akarok, akkor becsavarom), és úgy teszem a forró (nem lobogó!) vízbe, aztán benne hagyom kb. 5 percig. Így nem érintkezik a fej a vízzel, de a hő mégis megteszi a hatását. Olyankor csinálom, ha félek, hogy ártana a közvetlen víz az arcfestésnek, vagy nem szeretnék órákig várni, amíg megszárad a haj. Ha gondolod, próbáld ki, nekem bevált.
    U.i: a frufru formázásához használhatsz egy darab szívószálat úgy mintha hajcsavaró lenne, két oldalról hullámcsattal rögzítve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszi szépen, nagyon szuper, ki fogom próbálni a zacskós dolgot!!! ;-) Szerintem, ez jó megoldás lesz!

      Törlés
  3. Micsoda türelmed van, ennyi babát áthajazni! Gratulálok, nagyon ügyes vagy! Mind olyan bájos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Drága! Mindig hajt, hogy milyen lesz majd új hajjal, ezért sikerült ilyen sokat megcsinálnom, és terveznék még többet is! :-)

      Törlés
  4. Ami nekem van Mása azt szeretem. De jó ilyen sok arcúnak is látni. Engem most a fiuk fogtak meg a legjobban. Amúgy én merítettem forró vízbe úgy is hajat, hogy csak a haj volt a vízbe az arc nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, erre én is gondoltam, hogy megpróbálom csak a hajat meríteni, de aztán elbizonytalanodtam. Majd megpróbálom azt a zacskós verziót, meglátom milyen lesz, de lehet tényleg nem kéne tartanom a csak hajas merítéstől. :-)

      Törlés
  5. Nagyon cukik lettek! Kiváncsi vagyok hogy mit fogsz tovább kezdeni velük, hogy alakul majd történet is ebből? A fiúk nagyon imádnivalóak, olyan kis csibészesek :D Gratula, hogy tudsz kötögetni, az nekem nem megy, bár igaz még sosem próbáltam XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Drága! ;-) A kötögetésből én csak a simát tudom, úgyhogy az én tudományom is szinte a nullával egyenlő. :-D
      Még nem állt össze a fejemben, hogy milyen történet lenne velük, de kb. hasonló, mint a Pici Gimi, csak egy kicsit misztikusabb verzióban, amit pedig az LPS-ekkel is terveznék. Meglátjuk, mit és mikor fogok tudni összehozni. :-)

      Törlés