2017. április 20., csütörtök

Belle + Lara = Bara

Ezentúl hívhatnám így is a lányt, ahogyan a címben, Bara, de majd meglátom... :-)
Lara Croft a legnagyobb kedvencem a Pc-s játékkarakter hősnők közül. Aki esetleg a játékot nem ismerné, Tomb Raider néven kereshet rá a neten. Most nem is tudom már hányadik résznél tart a játéksorozat, de nekem a 3. rész volt a kedvencem, utána már zavarni kezdett a sok új funkció benne, és az 5. rész után már nem foglalkoztam vele tovább. Viszont, Lara számomra örök szerelem. Van egy nagyobb füzetem róla, régen vettem az áruházban, és így megtudtam, hogy Lara a Vízöntő jegyében született, azaz február 14.-én. Mivel én is Vízöntő vagyok, így már értettem miért őt érzem a legközelebb magamhoz a többi hősnő közül.
Ettől függetlenül nagyon szeretem Rynn-t is a Drakan -ból. Ő igazán hasonlít Lara-ra, de róla nem tudok semmit. Ez itt Rynn, akinek a társa egy sárkány, Arokh:


És ha már játékokról beszélek, most is megemlíteném még a nagy kedvencemet, a legjobb zombis játékot, a Resident Evil-t, ennek is több része van már, én a 3.-ig szerettem. Erről azért is szólok, mert nincs kizárva, hogy zombis-babás történetem is lesz, remélem, nem tántorít el majd Benneteket.

És még a Silent Hill, amiben volt egy gyönyörű gyilkos, Walter Sullivan. Ha, valaki horrorral akar játszani, annak tökéletes választás. Igazán nyomasztó hangulata van, én mégis imádom, mert tele van rejtéllyel, és csodás a grafikája. Én ebből a szemszögből is figyelem ezeket a játékokat, ezért fognak meg.

Na, de visszatérek a lényegre, Belle Lara-s szettjére, ami nem teljes, mert nincs se fegyvere, se kesztyűje. Ez azért van, mert én nem akartam fegyvert neki, a kesztyűt meg nem gondolom lényegesnek, de azért még gondolkodom rajta legyen-e neki. Ő részemről csak egy túrázó lány lesz, nem fog kalandorkodni, lövöldözni.
A bakancsa így néz ki készen:

Velúr anyagból van. A zokni pedig csak egy karima, mivel egy teljes zokni nem fért volna a cipőbe, így is a lehető legszűkebbre csináltam a lábbelit, különben nem tudta volna összezárni a lábait.
A bakancs szabásmintája ilyen:
Ez pedig a részletesebb elkészítése:
1. Körberajzoljuk a talpát, és elől némi ívet hagyunk, hogy formás legyen a cipő.
2. Sörkartonból 6db-ot vágtam ki talpnak.
3. Ebből 1-1-et a velúr darabra ragasztottam, ez kerül a cipő belsejébe bélésnek. A másik 2-2-őt egymáshoz ragasztottam, hogy magasabb legyen a talp. Ezeket a duplákat le lehet festeni ekkor olyanra, amilyen színűre szeretnénk a cipő talpát. Az enyém fekete lett, Sajnos erről a folyamatról nem készült kép.
4. Kivágtam a többi elemet is az anyagból.

5. Levágjuk a felesleget a belső talprészről.
6. Cikk-cakkozzuk a orr-rész ívét, így könnyebben tudjuk a talpra ragasztani.
7. Felragasztva így néz ki alul-felül.
8. Lábon ekkor ilyen, és most alá is lehet ragasztani a lefestett dupla talpakat.

9. Most a cipő oldala következik, aminek a felső széleit leragasztottam, mert ez egyszerűbb és gyorsabb a varrásnál.
10. Kilyukasztottam a fűző helyét.
11. Felragasztottam körbe a talp vonalán, majd belefűztem a fonalat.
12. A cipő alsó részét körberagasztottam két réteg csíkkal. Készen így néz ki. A hibák látszanak, pl. hogy mennyire el van csúszva a cipőfűző alul, de ez van, itt már nem tudtam rajta változtatni.
Így elsőre elégedett vagyok vele, remélhetőleg a többi jobban sikerül majd.

És végül az elmaradhatatlan hátizsák:
Lehet menni kirándulni! Majd, ha visszatér a szép idő... :-)

2016. december 20., kedd

A látszaton túl - 22. rész

Pontosan 8 órakor nyitották ki a boltot. Sajnos, nem tolongtak az ajtóban a vevők, idő volt, mire betoppant valaki. Aztán kiderült, hogy ő sem vásárló, csak Sandro egy régi ismerőse.
- Sziasztok! - köszönt a férfi vidáman, majd Lili is neki.
- Szevasz, Tom! - örült Sandro, miközben kezetfogtak. - Máris itt?
- Igen, muszáj volt. Meg különben is, látni akartam a barátnődet. - mosolygott Tom.
- Akkor hadd mutassalak be titeket egymásnak! Ő, Lilien, a Kedvesem, ő pedig Tamás, egy régi haverom!
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek! - mondta Lilinek Tom. - Igencsak kíváncsi voltam Sandro barátnőjére, mert úgy áradozott. De nem túlzott.
A lány kissé zavarba jött.
- Köszönöm, én is örülök. - mosolygott Tomra.
- Nagyon szép lett ez a bolt, gratulálok!
- Már csak vásárló kéne.
- Egészen biztos, hogy meglesz az is.
Aztán Tom visszafordult Sandro-hoz.
- Mielőtt elvarázsolódom, visszaadom a kulcsokat, köszönöm szépen! - mondta.
- Szívesen, máskor is. Legalább rendben volt?
- Nem mondhatnám. De nem kesergek, talán én is leszek majd egyszer olyan szerencsés, mint te.
- Egészen biztosan!
- Na, jól van, akkor jó munkát nektek, sok vevőt! Én meg szaladok tovább.
- Jó, azért, majd ha kedved van, gyere át hozzánk valamikor!
- Köszi, úgy lesz! Sziasztok!
Tom elviharzott, Lili pedig nem bírt a kíváncsiságával.
- Milyen kulcsok ezek?
- Egy ház kulcsai, amit kölcsönadtam egy hétre neki. Össze akart volna jönni egy lánnyal, de úgy látszik nem sült el jól.
- Hány házad van?
- Van ez a családi, aztán ez a kis kerti faház... - viccelődött Lilivel. - Nem is, mert ez a tiéd! Szóval, van ez a családi...
- Olyan vagy! De a kulcsos?
- Igen, és van a kulcsos.
- Ne csináld már! Úgy szeretném tudni!
- Jól van. Az egy erdei faház. Amolyan pihenőhely télen, nyáron. A hegyekben. És ennyi.
Lili elolvadt a hallottaktól.
- Egy erdei faház a hegyekben? Imádom!!! Vigyél el engem oda, karácsonyozzunk ott!
- Ez volt a szándékom. Ezért is kellettek a kulcsok.
- Istenem, alig várom! Imádlak! - lelkesedett Lili, majd összecsókolgatta Sandro-t.

2016. december 16., péntek

Karácsonyi faliképek

A tegnapi részben láthattátok a kis ajándékboltban függő faliképeket. Most ezeknek az elkészítését mutatom meg, bár nem egy nagy dolog, bizonyára ránézésre is tudható hogyan készült, de hátha más ötleteket is ad majd nektek.
Ott kezdődik a dolog, hogy személy szerint én imádom ezeket a kis ajándékkísérő kártyákat, és mindig élvezettel kutatom át őket a boltokban.
Aztán, ha megvannak a kiválasztottak, akkor kettévágom őket.
Ezután egy keményebb, vastagabb kartonra felragasztom. (PL. sörkarton). Nagyobbra méretezem, mint a kártyát, hogy a szélekre lehessen ragasztani a keretnek valót.
Aztán papírrudat tekertem, majd festettem.
Végül méretre vágtam és felragasztottam.
Természetesen keretet és akasztót hozzá többféleképpen lehet készíteni,  kinek mi tetszik.
Ha van esetleg ötletetek mit lehetne még kihozni ezekből a kártyákból, írjátok meg! Én még fotóalbumot csináltam, persze nem ilyen nagy méretben, hanem kivágtam egy megfelelő képrészletet a kártyáról. Így bármilyen füzetféleséget is lehet gyártani.

2016. december 15., csütörtök

A látszaton túl - 21. rész

Másnap délután.
- Na, mit szólsz, Szívem Királynője? - kérdezte vidáman Sandro a faházban.
Lili megcsodálta a helyszínt és teljesen le volt nyűgözve.
- Imádom! - mondta, és már ugrott is Sandro nyakába, hogy egy csókot nyomjon az ajkára.
- Nagyon köszönöm! Nincs rá szó mennyire tetszik! - köszönte meg a férfinak, aki örült a boldogságának.
- Igaz, nem túl nagy...! - mondta kicsit kétségbeesve a lánynak.
- Ugyan, ne aggódj, mert én is pont ekkorára gondoltam! Tökéletes!
- Akkor jó. Nagyon szívesen.
- Máris behozom a dobozokat és nekiállok kipakolni az árut!
- Segítek!
Elkezdték behordani a dobozokat.

Aztán nekiálltak kicsomagolni őket.

Pár perc múlva Sandro hívást kapott Robtól, hogy menjen be a céghez, ezért magára kellett hagynia Lilit, aki ezt most nem is bánta annyira, hiszen így ki tud teljesen bontakozni a boltocska berendezésében.
Nagy pakolásba kezdett, estére végzett is, mire Sandro visszaért. Boldogan mutatta meg neki milyenné varázsolta a faházat.

- Azta! - csodálta meg Sandro a helyiséget. - Gyönyörű lett!

- Holnap reggel már nyithatunk is! - folytatta lelkesen a férfi. Lilit meghatották ezek a szavak és hogy Sandro ilyen nagyszívű.
- Gyere ide, kérlek! - szólt, és Sandro máris odafordult hozzá. Látta a lányon, hogy komoly a tekintete.
- Olyan csodálatos vagy! - mondta a férfinak, és a nyakába csimpaszkodott.

Lili mélyen a szemeibe nézett, és Sandro-t kezdte érdekelni a lány furcsa reakciója. Érezte, hogy valamit közölni akar vele, és mérhetetlenül kíváncsi lett mi az. Próbálta kifürkészni gondolatait. Aztán ráébredt. Hosszan megcsókolta a lányt.
- Jól érzem, hogy "felavatnád"? - tudakolta.
Lili csak bólintott.
- Persze, nem itt... - tette hozzá.
Sandro karjaiba vette és elindult vele a házba.
A szobában finoman letette az ágyra.
Sok apró csókot hintettek egymás ajkaira. Sandro boldog volt, hogy végre övé lehet a lány, igazán, egészen.
Gyengéden húzta le róla ruháját, és imádta, hogy most már megérintheti bárhol.
Másnap reggel Lili vidáman kelt fel.
- Nyitni kell, Szerelmem! Nyitni kell! - ébresztette lelkesen Sandro-t, aki álmosan szólt hozzá.
- Jó, Szépségem! Csak adj még pár percet! Igazán kifárasztottál az éjjel...
Lili mosolyogva sietett ki a fürdőbe. Sandro pedig, ahogy kezdett magához térni, első gondolata boldogsággal töltötte el.
~ Végre! Enyém ez a csodás lány.

2016. november 14., hétfő

A látszaton túl - 20. rész

Eltelt négy nap, mikorra Sandro kezdte már visszanyerni egészségét.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Lili boldogan, amikor meglátta őt.
- Jól, te kis ápolónő! Gyere a karjaimba!
Lili boldogan ölelte át.
- Holnap megcsókollak, holnapután pedig az enyém leszel!
- Persze! - nevetett rajta a lány.
- Miért, nem akarod?
- De! De, jobb, ha ezt nem tervezed el, hadd legyen váratlan!
- Igaz, a spontaneitást én is jobban szeretem ebben... Viszont, van valami, amit igenis megterveznék, attól függően, hogy mit válaszolsz majd rá!
- Miről van szó? - érdeklődött a lány, majd leültek.
- Kíváncsi volnék, ha nem gyerekekre vigyáznál, akkor mit csinálnál szívesen, mint munka?
Lili elgondolkodott.
- Azt hiszem, leginkább egy kis boltot szeretnék magamnak. - válaszolta.
- Nocsak! - csodálkozott el rajta Sandro, és tetszett neki az ötlet. - Milyen boltot?
- Ajándékboltot. Mindenféle kézműves termékkel. Azokat nagyon szeretem.
- Ez igazán jól hangzik! - örvendett a férfi. - Akkor most ezt meg is valósítjuk!
Lili szemei kikerekedtek.
- Miről beszélsz? - kérdezte meglepetten.
- Arról, hogy nyitunk neked egy kis boltot. Veszek egy üzlethelyiséget.
- Nem! - tiltakozott Lili.
- Nem szeretnéd?
A lány dilemmába esett.
- De..., de szeretném... - habogta. - De nem fogadhatom el, ez túl nagy ajándék!
- Jó, Szívem! - mondta szelíden Sandro. - Akkor hogyan jussunk közös nevezőre? Én szeretném, hogy elfogadd, neked pedig ez a vágyad.
- Nem tudnám viszonozni! - aggódott Lili.
- Viszonozni? Dehogynem, hiszen így többet lehetnénk együtt.
- Te erre vágysz? Velem lenni?
- Igen, természetesen, hiszen szeretlek.
- Jó. Akkor benne vagyok. De egy kicsit átalakítanám az ajánlatodat!
- Örömmel hallgatlak!
- Én csak egy kis faházikót szeretnék boltnak.
- Csodás! Mert akkor azt itt is meg lehet csinálni a telek elején, így még közelebb lennél hozzám. Egy kis kerti faházikót?
- Igen! De ez komoly? - örült nagyon a lány.
- Persze!
- Lenyűgöző vagy! - csodálta Lili Sandro-t, majd az ölébe ülve hosszan megcsókolta.
- Az első csókunk. - szólt utána a férfi, és Liliben is csak most ébredt fel ez a tény. - És te adtad nekem! Tudod, milyen boldogság ez?
- De remélem, nem gondolod most azt rólam, hogy csak a terved miatt adtam! - aggódott a lány.
- Nem, és remélem, te sem fogod azt gondolni, hogy csak a foglyommá akarlak tenni!
- Nem gondolom, mert én ugyanúgy szeretnék veled lenni, mint te velem! Ha ez nem így lenne, ezeket a napokat sem itt töltöttem volna. És ha arról van szó, akkor majd fizetek neked bérleti díjat is!
- Dehogy, ez eszedbe se jusson! Csak szeretném teljesíteni a vágyaidat, mert te vagy a Mindenem.
- Akkor egy cipőben járunk. Én is ezt szeretném neked.

2016. november 10., csütörtök

A látszaton túl - 19. rész

- Sandro! Hogy vagy? - kérdezte Bel, miután felvette a telefont.
- Megvagyok, köszi. Azért hívlak, mert szeretném, ha felvennél valakit Lili helyére. Nem akarom, hogy visszamenjen. Meg tudnád ezt nekem oldani?
- Hát, elég későn szólsz, de rendben, kerítek valaki mást!
- Örök hálám!
- De ő mit szól ehhez?
- Még nem tudja, de nem érdekel mit fog szólni hozzá, nem engedem el és kész.
- Oké, Sandro! Rajtam nem fog múlni a boldogságotok!
- Köszi, szia!
- Szia.
Sandro elégedett volt, és rendkívül fáradt a sok nő miatt. Ezért vett egy forró fürdőt, majd visszafeküdt, és aludt egészen estig, akkor is csak azért kelt fel, hogy bevegye gyógyszerét, és hogy megkérje Lilit, hogy reggelig ne is zavarja, mert gyenge hozzá, aztán aludt is tovább.
Reggel arra ébredt, hogy berekedtek a hangszálai, annyit volt erőltetve a gyulladt torka. Lilien mikor bement hozzá és megtudta hogy van, kitalálták, hogy Sandro majd írásban kommunikál vele. A lány máris hozott neki papírt és ceruzát.
Sandro nekilátott az írásnak, és máris ezzel kezdte:
("Nem kell visszamenned. Elintéztem. Már nincs munkahelyed!")

Lili kellőképpen meglepődön ezen, és nem volt egészen boldog.
- Ezt hogy gondoltad? - kérte számon.
Sandro írni kezdett újra:
- "Úgy, hogy ezt akarom. Ne ellenkezz!"
- De most kereshetek másik munkát! Csak megnehezítetted a dolgomat!
- "Nem keresel te semmit! Itt maradsz velem! Majd én megadok neked mindent, amit csak szeretnél!"
- Igen, ez jól hangzik, és tényleg kedves tőled, de így annyira feleslegesnek fogom érezni magam. Nem akarom ezt! Csináld vissza!
- "Soha!"
- Akkor felhívom én Bel-t, te most úgysem tudsz beszélni! Legalább nem szólsz majd bele! - mosolyodott el Lili.
- "Bel nem fog visszavenni, még ha könyörögsz is neki!!!"
- Miért ne venne vissza?
- "Mert tudja, hogy jobb, ha nem kezd ki velem! :-) "
Lili kuncogni kezdett, mikor meglátta a smiley-t. Kezdte élvezni ezt a fajta kommunikációt.
- Olyan bolond vagy! - mondta mosolyogva.
Sandro rajzolt neki:
- Én is! - válaszolta Lili, és megsimította Sandro arcát.
- "Adj nekem pár napot, míg rendben leszek, és mindent megbeszélünk!"
- Jó.
Ezekután Lili megpróbálta Sandro-t minél kevésbé zavarni, hogy a lehető legtöbbet tudjon pihenni.