2015. július 30., csütörtök

A látszaton túl - 1. rész

Sandro hazaérkezett nyaralásából.
- Helló, Család! Megjöttem! - kiáltotta az előszobából.
Lilien odasietett.
- Szia. Én Lilien vagyok, a... - üdvözölte,
de a férfi fejezte be a mondatát:
- Ah, a bébicsősz! - szólt pimaszul,
majd faképnél hagyva a lányt a nappaliba ment, közben félvállról folytatta:
- Ezek szerint mondták, hogy jövök, és ők nincsenek itthon. Miért is?
Lilient úgy meglepte Sandro modortalan viselkedése, hogy egy pillanatra gyökeret vert a lába az ajtóban, aztán sietve utána ment.
- Roberto kórházba vitte Belindát, mert fájásai lettek. A kicsik pedig fent alszanak.
Sandro a telefonját kezdte nézegetni.
- Igen, hívott. - állapította meg, majd visszacsúsztatta zsebébe a mobilját.
- Szóval, te vigyázol a gyerekekre? - fordult végre a lány felé.
- Igen, én, már három hónapja.
- Pont akkor mentem el innen. Honnan ismered a bátyámékat?
- A nővérem Mara jó barátnője Belindának.
- Mara... - gondolkozott Sandro lekezelő hangon.
- Emlékszem. Egyszer futólag láttam őt. Ő az, akinek olyan a haja, mint a tiéd.
Lilien meglepődött Sandro megfigyelésén.
- Igen, ez így van. - mosolygott.
- Ezért voltál ismerős. -  állapította meg a férfi, majd jobban megnézte a lány arcát. Lilien kicsit zavarba jött ettől.
- Mi... mi az? - dadogta félénken.
- Semmi, csak jobban megnéztelek, hátha eszembe jut a nővéred arca. De semmi.
Ekkor csörögni kezdett Sandro telefonja, majd egy könnyed mozdulattal felvette:
- Helló bátyám! Minden rendben?
- .......
- Jah, most érkeztem. Nem is mondtad, micsoda dadád van!
Lilien szemei kikerekedtek.
- ........
- Igen, jónak tűnik. - nézett a lányra, aki jobbnak látta, ha elfordul, mert kezdte magát furcsán érezni.
- ..........
- Nem, dehogy. Inkább tetszik.
Lili beleborzongott ezekbe a szavakba, nem tudta mire vélni, és nem igazán értette mit csinál ez a férfi.
- ...........
- Valóban? Azt majd meglátjuk! Fog nekem bizonyítani! - fejezte be Sandro a telefonbeszélgetést.
A lány meg volt szeppenve, de eszébe jutott Belinda.
- Hogy van Bel? - aggódott.
- Úgy tudom, minden rendben.
- Ez jó hír! - örült, de a férfi megvetően folytatta:
- Szóval, alkalomadtán segítesz a háztartásban is?
- Igen. - válaszolta Lili kedvtelenül. - Belindának nagy szüksége van a segítségre. Ha megszületik a kicsi, akkor pedig még inkább így lesz.
- Mára megvagy a főzéssel?
- Igen. - sütötte le szemét.
- Bocsánat, de megyek megnézem a gyerekeket. - terelte el a szót, és a lépcső felé igyekezett.

17 megjegyzés:

  1. Hello from Spain:great story. Fabulous dolls. Nice looks. keep in touch

    VálaszTörlés
  2. Tyű, a mindenit!Te anya belecsaptál egyből a lecsóba! :) Pimasz Úr, és a szépséges dadus, még nem is tudjuk hogy ki, miért, hol, és hogyan, de már is izzik köztük a levegő. :D
    Nagyon jó volt belecsöppenni, kár hogy a folytatásra várni kell, bírtam volna még követni az eseményeket. :)
    Tetszik a design, a kanapé, a színek, a lámpák, és még az újság és a könyvek is. Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Virágszálam!!! :-) Nagyon örülök, hogy így látod, tényleg ez volt a célom, hogy belecsapok! :-) A "Pimasz Úr"-on jót nevettem, tényleg milyen találó rá!!! A folytatással igyekezni fogok, igazából csak a lépcsőt kell megcsinálni hozzá. Szeretném máris csinálni, mert a sztori izgalmas. Legalábbis, remélem nemcsak nekem lesz az. :-)

      Törlés
    2. Őőőő, lift? :D Annak csak egy ajtó kell, egy doboz, és kész is. Csak egy tipp, a gyors nézhetőség kedvéért,magunk (olvasók) érdekébe. ;)

      Törlés
    3. :-) Maradok a lépcsőnél, Cukikám, mert azon lesz a következő jelenet! Már most nekiálltam, hogy minél hamarabb készen legyen. Mondjuk, azért ezzel a liftes dologgal is most megmozgattad a fantáziámat... Ha ezek ketten lennének odabent, a csaj nem jönne ki ártatlanul. :-D

      Törlés
  3. :) No igen, laza könnyedséggel kezeli a csávó a dolgokat :) Az a kanapé lenyűgözött! Nagyon jó lett!! Tökéletes az összhang. Várom a folytatást!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Luna, aranyos vagy! :-) Az biztos, hogy a pasi mellett nem lesz unalmas az élet! ;-)

      Törlés
  4. Nekem is nagyon tetszik a történeted, de leginkább a a berendezés! Arról is kaphatnánk valami "hogyan készült" részt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi nagyon!! :-) Igazából irtó egyszerű megoldással készítem a bútorokat, mindennek az alapja: tejes doboz. De természetesen örömmel mutatok majd készítési folyamatot! :-)

      Törlés
  5. Nagyon szuper! Nagyon tetszik! Várom a folytatást! Kíváncsi vagyok a többi szereplőre is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-D De cuki vagy, köszi szépen, elvileg hétfő estig megcsinálom a második részt! :-)

      Törlés
  6. Szia! Belecsaptál a sűrűjébe ennek a sztorinak. Eléggé nagyképű a pasi, én lecsapnám...:) Nagyon tetszik eddig a történet, várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, igen, az volt a célom, hogy semmi lacafacázás. :-) Meg persze ott van az is, hogy mindennek oka van... de ezek csak szép sorjában derülnek majd ki. :-)

      Törlés
  7. Júúúj, viszket a tenyerem az ilyen hapsiktól, nézzen ki akármilyen jól, nálam elvágta magát! De a csaj meg olyan kis félszeg, egyetlen magas labdát se csapott le, jajj, már majdnem felidegeltem magam az egészen, de ez is csak azt mutatja, hogy mennyire élőre, hatásosra sikerült a nyitás :D Valóban elég erős kezdés, sajnálom, hogy ilyen későn fedeztem fel, de így legalább nekem kevesebbet kell várnom a folytatásra! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-D :-D Lesz ez még durvább is!!! :-D Persze, még azért átolvasom a folytatást, hátha jobb, ha átírom, nehogy elszaladjon velem a ló... :-) Elvileg holnapra megleszek a következő résszel, arra is kíváncsi leszek ki-hogyan reagálja le, mert olyan jót nevettem a "már majdnem felidegeltem magam az egészen" -en is, aranyos volt!! ;-)

      Törlés