A látszaton túl - 18. rész

Liliben vegyes érzelmek voltak. Féltékeny is volt kicsit és szomorú is Annabella miatt, mert Sandro majdnem összejött vele. Kíváncsi is volt, hogy vajon miért nem történt meg, és félt is, hogy a jövőben megtörténhet mégis, mert abban is félt hinni, hogy Sandro szereti őt. Lassan visszament szerelme szobájába, aki így reagált rá:
- Gyere, ülj le, kérlek! Beszélnem kell veled!

A lány magában megijedt, annyira komolyan szólt hozzá Sandro. Gondolta, biztosan most fog szakítani vele Annabella miatt, mert tényleg tévedés volt az, hogy őt szereti. Leült mellé.

- Azon gondolkodtam, hogy vajon meddig leszel itt még? - mondta a lánynak. Lilinek igen rosszul esett ez.
- Máris elmehetek, ha úgy akarod! - válaszolta szomorúan, és közben arra gondolt, nem csoda az, hogy Annabella ilyen nagy hatással volt Sandro-ra, és már el is akarja küldeni. Hiszen hozzá senki sem mérhető. Összeszorult a torka.

- Nem ezt kérdeztem! - szólt a férfi. - Meddig engedett el a sógornőm téged?
- Holnapután vissza kell mennem. Teó megy már suliba, Cille pedig óviba. Belnek szüksége van rám.
- Értem.
Sandro látta Lilin, hogy magába van zuhanva.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Úgy érzem, nem kellett volna idejönnöm egyáltalán.
- Hogy, mi???
Lili arcán legördült egy könnycsepp. Sandro-t megrémisztette ez, és egyből közelebb csúszott hozzá. Kezével megsimította a lány arcát, aki alig bírt a férfira nézni.

- Miről beszélsz? - kérdezte újra finoman Lilitől. - Kérlek, ne csináld ezt! Miért sírsz? - aggódott kedvesen.
- Tönkre teszel engem. - válaszolta a lány.
- Tönkre? Mit tettem?
- Annabella és te... A többi nő és te... Nem bírom!
Sandro ráébredt, hogy Lili féltékeny, és most már tudta, hogy a lány szereti őt. Ettől boldog volt.

- Már mondtam, hogy nincs semmilyen nő! - nyugtatta. - Annabella sincs!
Lili felkapta a fejét erre és egyenesen Sandro szemébe nézett. Tekintetével szinte könyörgött neki, hogy ez igaz legyen.
- Ne csináld ezt, Lili! Tudod mennyire megőrjítesz? Most, hogy beteg vagyok meg van kötve a kezem, hogy hozzád érhessek, hogy megmutathassam mennyire szeretlek!
- Az csak kívánalom.
- Nem! Több annál.
Lili szipogott egy-kettőt, és megnyugodott.
- Szerinted, ha most jól lennék, Annabella mit látott volna itt? Azt, ahogyan téged csókollak. És nem érdekelt volna semmi és senki.
A lány nem bírta már és odabújt Sandro-hoz, aki szerelemmel ölelte át.

Mint a béke és nyugalom szigetén, úgy érezte magát Lili a karjaiban. Egy kicsit élvezte a pillanatot, de aztán kimondta gondolatait:
- A látszat mindig ellened szól!
- Lehet! De a lényeg, hogy mi van a látszaton túl.
Lilit érdekelte Sandro minden szava.
- Tudni akarok rólad mindent! - mondta neki.
- Fogsz hinni nekem?
- Igen, fogok.
- Akkor kérdezz bármit!
- Miért nem jöttetek össze?
Sandro lassan kezdett bele a válaszba:
- Annabella túl sok nekem. Túl tökéletes. Az a pár nap, amit ott töltöttem a panziójában, és ismerkedtünk egymással, folyton csak azt éreztem, hogy úgy kell őt kezelnem, mint egy porcelánbabát. Még ha ezen a kényelmetlenségen a kívánalmam felül is kerekedett, és benne is forrt a vágy, ő volt az, akiben végül mégis maradt tartás, és visszafogott engem. Persze, ha nem kellett volna hazajönnöm, még most is együtt lennénk, és ő már az enyém lenne. De erről nincs több értelme beszélni. Felesleges olyan dolgokon gondolkodni, hogy "mi lett volna, ha..."! Nem ez lett, és kész. Én nem bánom, nem siratom. Sőt, ha nem látogat meg, talán többé eszembe sem jut. ...Miattad.
- És ha lesz valaki, aki engem múl felül?
- Nem lesz. - szólt határozottan Sandro, szinte kikérte magának.
- Miért?

- Mert nem akarom, hogy legyen! Mert nem érdekel ez! Veled akarok lenni! Meg akarlak kapni! Úgyhogy jobb is,  ha most kimész innen a szobából, mert elfeledkezem arról, hogy beteg vagyok, és magam alá teperlek!
Lili mosolyogva bontakozott ki Sandro karjaiból, és szófogadóan tette a dolgát. Felvette a tálcát az éjjeliszekrényről és kiment a konyhába.
Mikor Sandro már biztos volt benne, hogy Lili nem tér vissza, előszedte telefonját...