2018. június 23., szombat

Rapunzel, Belle és Steffi

Egy múltkori kommentben megígértem, hogy egy hét múlva mutatok új szereplőt a leendő új sztorimból... na, hát, ez elmaradt. Elnézést érte, sajnos elcsúsztam vele... Majd bepótolom.
Most viszont mutatok valami vegyeset. Nemrégiben a csoportba felraktam Aranyhajjal egy képet, ez volt az:
Aztán tegnap megvettem Belle-t is, mert igazán tetszik nekem a leányzó, és ez szerencsére nem a kesztyűs változat!!!





Aztán átöltöztettem egy hasonló ruhába, mint Aranyhajon volt. Illetve, vettem még mellé egy kis kerti kiegészítőt egy majdani fotózáshoz. Szélforgó és öntözőkanna. Imádom az ilyen klassz kis tárgyakat.
Fotóztam egy háttérképeset Belle-lel is, de sajna egy kicsit homályos lett, és úgy voltam vele, hogy meg se mutatom, csak, ha lesz majd jobb, de most nincs rá időm újra fotózni...
Látszik, hogy kicsit bő rá a ruha felül, ahogyan ez Aranyhajjal is így volt, aminek az az oka, hogy nem rájuk készültek, hanem Steffire.
Ezért most megmutatom Steffivel is mit műveltem. Szóval, ezt a ruhát nem volt nehéz elkészíteni, bár a gumírozás azért mégsem olyan egyszerű, főleg, hogy én minden kézzel varrtam rajta.
Egy 30 cm x 24 cm méretű téglalap anyagot vágtam ki. Felvarrtam alul kb. 1 centire. Majd oldalt varrtam össze. Aztán a mellkasánál hajtottam vissza a maradék anyaghosszt, és gumicérnával megöltögettem körbe. Aztán alatta kb. 1-1 centikkel megismételtem a körbevarrást még háromszor.
Persze, lehet egyszerűbb lett volna előbb gumizni és utána varrni le az oldalánál... Nem tudom... Majd kipróbálom, mindenesetre most így is megfelelt nekem.
Így született meg a három ruha, pontosabban négy, csak most látom, hogy a Belle-en lévő zölddel nem fotóztam le Steffi-t.... Sebaj, majd ez marad a történetbe!



Mivel most nagyon imádom ezt a romantikus virágos stílust, így a kedvencem ez az utóbbi anyag, amiből természetesen Evi-nek is kellett varrnom.

Anya és lánya együtt. Csakhogy ebben a történetben elvileg több gyerkőc lesz, azaz lányból kb. három. Nem tudom még, hogy nekik is lesz-e ebből az anyagból ruha, vagy mi is legyen, mert így olyanok lesznek, mint az ikrek. Max. a hajukkal tudok variálni.
A szetthez illően "Steffi készített lányának" egy rongybabát.

Lehet, hogy egy pindurka kalapot is gyárthatott volna a kobakjára, de ezt még lehet pótolni...
Mindenesetre a szabásmintája ilyen (kicsit dőlt a kép), ha valakinek szüksége volna ebben irányadóra:
Valami nevet is kéne adni neki, de még nem tudom. Pláne, hogy a másik két-három lánytestvérnek is kéne baba... :-)
Végül anyával és babával harmonikusan.


4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis poszt! Tetszenek a ruhák, ügyes vagy! Kíváncsian várom a sztorit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik! Kissé nehézkesen készül a bútorzat hozzá, meg igazából még fogalmam sincs miről fog szólni! :-D Csak azt tudom, hogy van ez a család... :-D Na, de majd kigondolkodom magam rajta! :-D

      Törlés
  2. Hmm nekem eszembe se jutott hogy ezeket a kis növény díszítő cuccokat babákhoz használjam, de jó kis ötlet, lehet majd koppintom. Mellesleg szép az arcuk ezeknek a Hasbros Disney babáknak, nálunk az Auchanban halomra van Elena of Avalor (vagy hogy hívják) leszállított áron.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, én már mikor meglátok egy-egy ilyen kis apró kütyüt egyből azon agyalok, hogy milyen babához volna jó. :-D
      Érdekes, én még nem láttam nálunk se Auchan-ban, se Tesco-ban Elena-t! Pedig igazán megnézném élőben, mert neki is helyes pofija van.

      Törlés