2018. március 16., péntek

Mira naplója újratöltve lesz

Fricskamacska jelezte felém, hogy hiányolja a Mira naplóját a blogomról, úgyhogy úgy döntöttem, hogy visszatöltöm, hátha más is örülne még neki.
Azért vettem le anno, mert nem voltam vele teljesen elégedett, valahogy szövegileg lehetett volna jobb is, még tartalmilag is, és nem mindig esett jól fotózni azt a sztorit. Persze vannak szép emlékeim, például az igazán jól sikerült Tündis jelenet:
Ez nekem is az egyik kedvencem. Vagy Anton közeledése Mirához:
Viszont, úgy döntöttem, hogy a szöveget egy kicsit átfogalmazom, szóval, a Mira naplója egy általam is elfogadható verzióban fog újra felkerülni. A sztori ugyanaz marad természetesen.
Aztán ugye volt a második évad, aminek az volt a címe, hogy "Ádám és Éva a Paradicsomban", nem tudom emlékeztek-e rá...
Nem tudom, hogy ezt felrakom-e. Tulajdonképpen Ti döntitek el! Kérlek, írjátok meg kommentbe, hogy érdekel-e Titeket újra vagy egyáltalán még?
Folytatása nem lesz, mert ezeknek a babáimnak a java már nincs meg, tulajdonképpen csak Anton, Lambert és Graciela van meg a szereplők közül. Viszont, tervezek már egy ideje egy újabb barbie-s sztorit, amiben a két srác újra főszerepet kap, és ugyanezeken a neveken játszanak majd, de nem lesz köze ezekhez az előző történetekhez. Más helyszínen is fog játszódni, azaz Fenyveskövesben, ami a csoporttérképen is rajta van.
Jelenleg készülnek a házak hozzá, mivel ez egy erdei lakóparkban fog játszódni.
Na, de erről majd akkor, ha aktuálisabb lesz. :-)

4 megjegyzés:

  1. Örömmel olvasnám újra mindkét sztorit! Nagyon szeretem a Barbie-s történeteket olvasni, nézegetni a fotókat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök a szavaidnak! ;-) Én is szeretek barbie-s történeteket olvasni-nézni, és sajnálom, hogy egyre kevesebb van belőlük, jó lenne, ha újra felvirágozna ez a hobbi! :-)

      Törlés
    2. rajta vagyunk, csak mindig becsúszik valami :D

      Törlés
    3. Tudom milyen ez! :-) De sebaj, kivárjuk! :-)

      Törlés